"És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem." 2Kor 12,9 Nagyon nehéz volt a szívem, nem láttam gyermekemet 7 hete. Már odajutottam, hogy nem állhattam senkit, önmagamat sem, ráadásul az is kiderült, hogy a tervezett időpontban nem tudunk indulni utána, csak egy nappal később. Nagyon rosszul fogadtam a hírt, nekem minden óra egy örökkévalóságnak tűnt. Összekaptunk férjemmel és én elszaladtam otthonról. Be a fülhallgatót a fülembe, fel a sport cipőt és irány szaladni. Ha bármi bánt, van egy jókora domb, szinte már hegynek is mondható, ahová el szoktam menni. Odamentem most is, sírtam, úgy éreztem magam mint, akit kifosztottak. Szembe jött velem egy anyuka a gyerekével, el kellett fordítsam a tekintetemet, annyira fájt, hogy nem láthatom az enyémet. Felmásztam a hegyre és sírtam, pereltem Istennel, hogy miért kellett én ...